Kedves nolan,
gyereket meg pl. lehet orokbe fogadni. Ha elegge fontos, akkor ki
lehet gondolom birni a sok vele jaro hercehurcat is.
De az mas gyereke.
Biologiailag. De ez csak a dolognak az egyik vetulete (a kulturalis,
erzelmi stb. mellett). A gyerek elfogadasa persze asszem altalaban
maskent zajlik a ferfinal, mint a nonel, a ferfinak sokkal fontosabb
(lehet) a tudas arrol, hogy o az apa (lasd meg szocialbiologia, a
sajat genek tovabborokitese). De a gyerek leginkabb attol lesz
az enyem, hogy erzelmileg elfogadom, felelosseget vallalok erte es -
vegul de egyaltalan nem utolososorban - SZERETEM.
Hu, azt hiszem ezek mar nagyon osszetett dolgok.
Szeretni a vilag legkonnyebb es legtermeszetesebb dolga. Persze en is
voltam ugy, hogy meg nem tudtam, es akkor persze baromi neheznek es
bonyolultnak tunt. De meg lehet tanulni :-)
En ugy gondolom,
hogy egy gyerek attol az enyem, hogy genetikailag az en tulajdonsagaimat
hordozza, es nem attol, hogy felelosseget vallalok erte es szeretem.
Pontosabban attol a tied, hogy AZT HISZED, hogy genetikailag a te
tulajdonsagaidat hordozza.
Nem tudom, hol olvastam, hogy az USA-ban genetikai vizsgalatok alapjan
atlagban a gyerekek 10-20%-anak nem az az apja, aki azt hiszi magarol.
Mivel a pasi nem tudja, hogy o nem a biologiai apa, ugyanugy elfogadja es
felneveli a gyereket, mintha a sajatja volna.
Jatssz el a gondolattal: mi volna, ha nevelnel egy gyereket, akirol hosszu
evek elteltevel egyszercsak kiderulne, hogy nem te vagy a biologiai apja?
meg minden valoszinuseg szerint adoptalni is fog legalabb egyet.
Ez tenyleg nagyon dicseretes. Remeljuk nem okoz majd csalodast, hogy
felcseperedve nem Rad fog hasonlitni kulsejeben, es egy egesz
sor idegen tulajdonsagot hordoz majd, amivel sem Te, sem a parod nem
rendelkeztek.
Kifejezetten orulni fogok annak, hogy mas lesz, mint en: szeretek egyeduli
es utanozhatatlan lenni ;-)
Mellesleg a ver szerinti gyerekek sem a szuleik hasonmasai; minden gyerek
egyeniseg, mar szuletesetol kezdve.
A ket gyerek kozti konfliktusokra is fel lehet keszulni.
Vertestverek kozott eppugy elofordulnak, es bizonyos korban termeszetesek
a konfliktusok - errol tudnek meselni ;-)
Ezzel egyutt a kerdes szvsz alapvetoen oda megy vissza, hogy meg tudjuk-e
majd adni nekik a szukseges szeretetet. Ha a gyerek biztonsagban erzi
magat es ateli, hogy szeretik es fontos a szuleinek, akkor nem fog
balhezni, jatszmazni, konfliktust keresni, mert lesz jobb dolga is
(legalabbis ez a szepen hangzo elmeletem - majd kiderul, mennyire valik
be... ;-)
Ismerek olyan holgyet, aki negyvenvalahany eves koraban a Tiedhez
hasonlo meggondolasbol vallalta el egy 6 ev koruli kislany neveleset.
Ugy gondolta veglegesen. De alig 10 ev mulva kenytelen volt visszaadni
a kislanyt az intezetnek, mert nem birt vele, pokolla valtoztatta az
eletet.
Erre mar Edina (ha jol emlekszem) valaszolt helyettem is, koszi :-)
A jezsuitak hires mondasa volt: "Add nekem a gyereked hateves koraig,
utana mar azt csinalhatsz vele amit akarsz".
En meg ismerek olyan embert (volt tanarom), aki hetvenen tul vette magahoz
(az unokaoccse segitsegevel) egy tavoli rokona kb. 6 eves gyereket. A
gyerek elozoleg eleg sok mindenen keresztulment - most boldog es imadja a
"tanar urat". Szoval peldakat lehet mindenre hozni.
Az orokbefogadas lehetseges okai kozul valoban kihagytam az altalad
fentebb irtakat. Mostmar egy kicsit maskent latom a kerdest. De abban
nem valtozott a velemenyem, hogy a sajat gyermeket nem potolhatja,
tehat a zember jovojenek tervezesenel csak marginalis kerdeskent
vetodhet fel az orokbefogadas lehetosege.
Szived joga igy gondolni, de ne altalanosits a sajat peldadbol. Mondd ugy,
hogy "a sajat jovom tervezesekor".
Rengeteg ember van, akik sajat biologiai gyereket nem tudnak osszehozni,
ezert "beerik" egy (vagy tobb) orokbefogadottal. Szamukra ez nem
"marginalis kerdes".
Peter